Nagyvilág

Kevesebb magyart ért halálos baleset Horvátországban

A tavalyihoz képest kevesebb embert és hajót kellett megmenteniük a horvát kutató- és mentőszolgálatnak idén augusztus végéig.

Míg tavaly szeptember elejéig összesen kilenc magyar állampolgár hunyt el Horvátországban – többségük valamilyen egészségügyi okból -, addig idén ugyanebben az időszakban öt magyar halt meg – közölte az MTI érdeklődésére hétfőn a zágrábi magyar nagykövetség.

Korábbi beszámolók szerint egy férfi úszás közben, ketten pedig búvárkodás során lelték halálukat az Adrián, egy férfi a Drávába fúlt bele, egy idősebb asszony szívinfarktusban halt meg tengerparti nyaralása során.

A fiumei (Rijeka) központú horvát kutató- és mentőszolgálat munkatársai augusztus végéig 310 keresési akció során 775 ember és 156 hajó mentésénél segédkeztek az Adrián. Tengeri balesetekben 15-en vesztették életüket, 45-en sérültek meg és két embert eltűntként tartanak nyilván – közölte az illetékes horvát minisztérium az MTI-vel.

A kutató- és mentőszolgálat adatai szerint kilenc búvárt mentettek ki, akik közül öten nem élték túl a merülést, 14 fürdőzőhöz hívták őket segítségül, közülük négyen hunytak el.

A horvát mentési központ adatai szerint a korábbi évhez képest csökkent a beavatkozások száma, 2009-ben ugyanis 325 esetben 946 embert és 194 hajót mentettek ki, a halálos áldozatok száma pedig 25 volt az Adriai-tengeren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik