Nagyvilág

Nagyhatalmak éleződő konfliktusa egy halászhajó miatt

Egy vitatott felségterületen elfogott kínai halászhajó miatt veszekszik Kína és Japán.

Vasárnapra virradóra ismét berendelték Japán nagykövetét a pekingi külügyminisztériumba, s ezúttal egy államtanácsos követelte a Kelet-kínai-tengeren elfogott kínai halászhajó és legénysége azonnali szabadon bocsátását. A kínai politikus “bölcs politikai döntésre” szólította fel Japánt, s a közlemény szerint: óva intette “a helyzet hibás megítélésétől, s határozottan kifejezte a kínai kormány mélységes aggodalmát, ismertette komoly és jogos álláspontját”.

A japán parti őrség kedden feltartóztatott a vitatott hovatartozású Tiojü-szigetek térségében egy kínai halászhajót, elfogta a hajót és legénységét, majd a kapitányát tíz napi elzárásra ítélte.

Kína szerint az incidens nemzetközi vizeken történt, míg Tokió azt állítja, hogy japán felségterületen. Peking elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Tiaojü-szigeteknél, amelyek feletti szuverenitása számára megkérdőjelezhetetlen, a japán törvények alapján járjanak el. Tokió viszont úgy véli: a kínai hajó kapitányának agresszív – ütközésekkel is járó – viselkedését meg kellett büntetnie. Kínában civilek tüntettek a japán nagykövetség előtt és az interneten japán termékek bojkottjára hívtak fel, míg Japánban megjelentek olyan vélemények, amelyek szerint a kínai hajót el kellett volna süllyeszteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik