Külföld

Fokozódik a feszültség Peking és Tokió között

admin
admin

2010. 09. 12. 08:14

Vasárnapra virradóra ismét berendelték Japán nagykövetét a pekingi külügyminisztériumba, s ezúttal Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) államtanácsos követelte a Kelet-kínai-tengeren elfogott kínai halászhajó és legénysége azonnali szabadon bocsátását - derül ki a kínai külügyi tárca közleményéből.

A kínai politikus “bölcs politikai döntésre” szólította fel Japánt, s a közlemény szerint: óva intette “a helyzet hibás megítélésétől, s határozottan kifejezte a kínai kormány mélységes aggodalmát, ismertette komoly és jogos álláspontját”. A külügyi tájékoztatásban az szerepel, hogy a nagykövet ígéretet tett az elhangzottak azonnali továbbítására kormánya számára.

Taj az eddigi legmagasabb rangú kínai vezető, aki hivatalosan tiltakozott Niva Uicsirónál amiatt, hogy a japán parti őrség kedden feltartóztatott a vitatott hovatartozású Tiojü-szigetek (Diaoyu) térségében egy kínai halászhajót, elfogta a hajót és legénységét, majd a kapitányát tíz napi elzárásra ítélte.

Korábban két alkalommal külügyminiszter-helyettesi szinten kérették be a nagykövetet, illetve pénteken Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter követelte nála személyesen a hajó és legénysége azonnali és feltétel nélküli elengedését.
Kína pénteken elhalasztotta szeptemberre tervezett második tárgyalását Japánnal, amely a vitatott hovatartozású területen tervezett közös földgáz, illetve esetlegesen olaj kitermelését célozta volna. Kína szerint az incidens nemzetközi vizeken történt, míg Tokió azt állítja, hogy japán felségterületen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.