Nagyvilág

Ezrek tüntetnek Görögországban a megszorítások ellen

Több ezren tüntettek szombat este a szakszervezetek és a baloldali pártok felhívására a görögországi Szalonikiben a kormány megszorító intézkedései ellen.

A megmozdulást Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök beszéde elé időzítették, aki 2011. évi gazdasági politikáját készül ismertetni.

A Görögország második legnagyobb városában tartott tiltakozás résztvevőinek transzparensein a többi között „A válságért a kapitalizmusnak kell megfizetnie”, valamint „Államosítsák a bankokat” feliratok szerepeltek.

Az utcákat lezárták annál a parknál, ahol a Szaloniki Nemzetközi Vásár megnyitóját tartják, és ahol a miniszterelnök helyi idő szerint késő este felszólal majd.

A hatóságok adatai szerint több mint négyezer rendőr vigyázza a rendet a kiállítás környékén.

Egy tüntető, Manolisz Szpatisz, aki Athénből érkezett a megmozdulásra, azt mondta: az emberekkel akarják megfizettetni mindazt, amit a nagyiparosok és a bankárok vágtak zsebre.

Szombat reggel a közúti fuvarozók szakszervezetének több száz kamionsofőr tagja tiltakozott Szaloniki utcáin nem sokkal azt követően, hogy bejelentették: újabb, korlátozott időtartamú sztrájkot tartanak a fuvarozási engedélyek kiadásának a kormány által tervezett liberalizációja ellen.

A fuvarozók ez év júliusában már tartottak több napos munkabeszüntetést, amikor turisták tízezrei – köztük magyarok is – az országban rekedtek. A több mint ezer görög sziget és a külvilág közti kapcsolatot jelentő kompok közül sok napokig a kikötőkben vesztegelt, több száz turista egyszerűen az út mentén hagyta bérelt autóját, amikor kifogyott a benzin, nyaralók tömegei pedig kempingekben, szállodákban, motelekben várták, hogy kinyissanak a benzinkutak és tovább tudjanak utazni saját kocsijukkal, lakóautójukkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik