A 9/11-es terrortámadások egyik értelmi szerzője, Khalid Sheikh Mohammed inkább egy züllött, lecsúszott alaknak nézett ki, mint az al-Kaida vezető emberének, amikor 2003-ban Pakisztánban elfogták. A napokban azonban új fotók láttak napvilágot az ikertornyok elleni terrortámadások kitervelőjéről. A fotón a 45 éves Mohammed guantánamói cellájában látható, amint makulátlan fehér köpenyben, hosszú, szürke szakállal és egy nyitott Korán kötettel a kezében ül. A fotón egészségesnek, kiegyensúlyozottnak tűnik és szinte a megszólalásig hasonlít mesterére, Oszama bin Ladenre – írja a Mirror News című brit lap. A Kuwaitban született muzulmán szélsőséges jelentősen lefogyott, mióta 7 évvel ezelőtt letartóztatták Rawalpindiben.
A felvételt ahhoz a levélhez mellékelte, amelyet tavaly júniusban küldött haza rokonainak. A levélben úgy tűnik, hogy megbánást tanúsít a World Trade Center elleni terrortámadás miatt, amelyben 3000 ember vesztette életét. „Minden dicsőség Allahé, esedezem hozzá és kérem, hogy bocsásson meg és nyújtson menedéket a bennünk lakozó gonosz elől és rossz szándékainkkal szemben” – írja.
Mohammed Khalid Sheikh most és 2003-ban (fotó: AP)
Mohammed az al-Kaida propaganda vezére volt és egy amerikai egyetemen szerzett mérnöki diplomát. 2006-ban érkezett a kubai fogolytáborba, ahol az Egyesült Államok állítása szerint bevallotta, hogy ő volt a 9/1-es merényletek értelmi szerzője. „Én vagyok felelős szeptember 11-ért A-tól Z-ig” – mondta állítólag egy kihallgatáson.
Azóta sem került bíróság elé, habár Obama ígéretet tett rá, hogy a Gunatánamón fogva tartott feltételezett al-Kaida tagok büntetőpere minél előbb elkezdődhet. Amerikai források szerint Mohammed egyfajta belső vezetővé vált a fogvatartottak körében és annak ellenére képes manipulálni „követőit”, hogy a nap 22 órájában a többiektől teljes elszigeteltségben tartják.