Nagyvilág

Ezüstbe öntötték Medvegyevet és Putyit

Az orosz állami dumában lévő boltokban Dmitrij Medvegyev elnököt és Vlagyimir Putyin kormányfőt ábrázoló ezüst és aranyozott érmeket árultak. Ezek azonban hirtelen eltűntek, amint a sajtó, és ezt követően az ország vezetése is kezdett érdeklődést mutatni a különleges szuvenírek iránt.

Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkárának elmondása szerint a miniszterelnöki hivatal valóban utánajárt annak, hogy honnan származnak ezek az érmek. A hivatal úgy tudja, az idei első plenáris ülés időpontjára, vagyis keddre el kellett távolítani a pénzérméket a polcokról. A Kremlben úgy vélték, “nem kell odafigyelni mindenféle ízléstelenségre”.

Az öt centiméter átmérőjű érméket a duma földszintjén lévő egyik kioszkban kínálták. Az ezüstbe öntött elnök, illetve kormányfő ára darabonként mintegy 105 ezer forintnak megfelelő összeg volt. Kaphatók voltak azonban készletben is, ebben Medvegyev és Putyin ábrázolása mellett még egy kétfejű sast mutató érme is szerepelt. A három tételért együtt mintegy 265 ezer forintnak megfelelő összeget kellett fizetni.

Kedden már sem Medvegyev, sem Putyin nem volt kapható a szuvenírboltban. Az érintett üzlet eladói csodálkozva közölték, hogy ilyesmit soha nem is árusítottak. Továbbra is kapható azonban Zsukov marsallt ábrázoló érem, az Oroszország nagy hadvezérei elnevezésű garnitúra, és ortodox tematikájú készletek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik