A 61 esztendős Alex Brown, a délkelet-angliai St. Leonards kisváros anglikán közösségének lelkésze az ügyészség szerint négy év alatt legalább 360 álesküvőt tartott templomában.
A főszervező egy ukrán állampolgár volt, aki maga is illegálisan élt Nagy-Britanniában. A 33 éves Vlagyimir Bucsak elsősorban a balti köztársaságokból utaztatott fiatal nőket Angliába, vagy olyanokat kutatott fel, akik már Nagy-Britanniában vállaltak állást, de csekély fizetésükből nehezen éltek.
A beszervezett “menyasszonyok” rendszerint 2-3 ezer fontot kaptak a részvételért a hamis esküvőkön.
A hatóságoknak az tűnt fel, hogy a kis tengerparti város templomában 2005 után meredeken megnőtt az esküvői szertartások száma. Az alaposabb vizsgálat során az is kiderült, hogy a “párok” zömének hivatalos lakhelye nagyon kis területre koncentrálódott. A lelkész által összeadottak közül például 90-en ugyanabban az utcában éltek – legalábbis a később hamisítottnak bizonyult választói névjegyzék szerint.
Az ukrán főszervező, valamint egy brit ügyvéd, aki bevándorlási jogban volt járatos és a hatósági ügyintézésben segédkezett, szintén négy év börtönt kapott.
A vád szerint ez volt eddig a legnagyobb ilyen jellegű bűncselekmény-sorozat Angliában.