Nagyvilág

Földrengés sebesültekkel Új-Zélandon

Két személy súlyosan, többen pedig könnyebben sebesültek meg az Új-Zélandot helyi idő szerint szombaton hajnalban sújtó földrengés következtében.

A 33 kilométeres mélységben lezajlott földmozgás, amelynek központja mindössze hét kilométerre volt a szigetország második legnagyobb városától, a 342 ezer lakosú Christchurchtől, 7,1-es erősségű volt. Az első jelentések amerikai mérések alapján még 7,2-7,4-es földrengésről tettek említést.

Épületekben, hidakban, valamint az utakban jelentős károk keletkeztek, és számos gépkocsi megrongálódott.

A helyi rádió szerint a rengés negyven másodpercig volt érezhető, majd több utórengés is volt. A városban – ahol a földrengés következtében szünetelt az áram- és a vízellátás – a hatóságok rendkívüli állapotot léptettek életbe.

Sajtóértesülések szerint Christchurch belvárosában a földrengés után fosztogatások kezdődtek. Ezeknek a hatóságok megerősített rendőri egységekkel igyekezett elejét venni.

Az országban évenként mintegy 14 ezer földrengést regisztrálnak, melyek közül csupán körülbelül húsz haladja meg az ötös erősséget.

Cunamiriadót egyelőre nem adtak ki a hatóságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik