Nagyvilág

Két lovag közül választott Clinton

Az izraeli fél dominanciájára engednek következtetni azok a rejtett metakommunikációs üzenetek, amelyek a csütörtökön kezdődött közel-keleti béketárgyalások után közzétett fotó-és videofelvételekből derülnek ki. Hillary Clinton a két „lovag” közül Netanjahut választja, Obama viszont a palesztin felet látszik biztatni. A protokolláris forgatókönyv mögé tekintve a gesztusokat és a mimikát vizsgáltuk a történelmi találkozón.

Egy éven belül megkötendő, végleges béke-megállapodás a célja a csütörtökön amerikai védnökséggel kezdődött közel-keleti béketárgyalásoknak. Az izraeli és a palesztin vezető 20 hónapi szünet után újította fel a közvetlen párbeszédet az amerikai külügyminisztérium Benjamin Franklin termében. Habár a csütörtöki találkozón a jóhiszeműség és a szándékok komolysága érződött, a felek ugyanakkor abban is egyetértettek, hogy a tárgyalások rendkívül kényesek, ezért azokkal kapcsolatban csak kevés információt hoznak nyilvánosságra. A megbeszélés után készült fotók azonban, amelyek körbejárták a világsajtót, a szavaknál is beszédesebbek. Mint oly sokszor, a metakommunikáció ez alkalommal is a kulisszák mögött zajló eseményekre enged következtetni.

Jól megrendezett találkozásról van szó, ahol Hillary Clinton amerikai külügyminiszter középen, izraeli és palesztin tárgyalópartnerei pedig kétoldalt foglalnak helyet. Az elhelyezkedés azt sugallja, hogy Hillary Clintonnak választania kell a két “lovag” között – nyilatkozta lapunk kérdésére Prof. Dr. Erdélyi Ildikó szociálpszichológus egyetemi tanár, pszichoanalitikus, az interkulturális témák szakértője.

A kézfogáskor az izraeli miniszterelnök keze van felül, egy képen pedig Clinton Netanjahu felé fordul, mint aki választott. Obama két oldalán is az izraeli fél “mutat” jobban, magasabb, mint palesztin kollégája – hívja fel a figyelmet a szakértő. A felvétel maga is erősíti az izraeli politikus dominanciáját, aki tekintetével szinte maga alá kényszeríti Mahmúd Abbászt. A két férfi közül ráadásul felül van a képen az izraeli, vizuálisan “alatta” a palesztin politikus.
(fotó: Getty Images) Képgaléria!

(fotó: Getty Images) Képgaléria!

  1. Erdélyi Ildikó szerint a fotósok is tehetnek arról, hogy nem a szimmetriát, hanem az aszimmetriát, Netanjahu dominanciáját, férfiasságát hangsúlyozzák. A felvételeken Obama ugyanakkor a palesztin felet látszik bíztatni, azt érzékelteti, mintha Abbász szorulna biztatásra. A fentiek mind azt bizonyítják, hogy a politikusokon kívül a sajtó is képes befolyásolni a közvéleményt, azt, hogy hogyan lássuk az eseményeket – véli a szakértő. A képek sugallnak, a találkozás megrendezése két férfi versengésének látványát mozdítja meg a nézőben, olvasóban. Ez egy kulturális séma, ami a Biblia idejében, majd a középkori legendakörben is megtalálható, s ezt használja a szépirodalom és a művészetek is előszeretettel – emlékeztet Erdélyi Ildikó.
    (fotó: AFP) Képgaléria!

    (fotó: AFP) Képgaléria!

    A tárgyalások egy hosszú folyamat első lépését jelenthetik. Benjámin Netanjahu hangsúlyozta, hogy a valódi és tartós béke csak kölcsönös és fájdalmas kompromisszumok árán érhető el. Sürgette, hogy a palesztinok “a zsidó nép nemzetállamaként” ismerjék el Izraelt. Netanjahu beszédébe beiktatott egy példázatot arról, hogy Izsák és Iszmáel fájdalma közös volt, amikor atyjukat, Ábrahámot – akitől a zsidó és az arab nép is származtatja magát – utolsó útjára kísérték Hebronban.

Abbász, ki Clintontól és Netanjahutól eltérően nem angolul, hanem arabul beszélt – kijelentette, hogy a palesztinok a maguk részéről nem kérnek sem többet, sem kevesebbet, mint amit a már megkötött nemzetközi szerződések biztosítanak a számukra. Vagyis a tárgyalások sikeréhez elengedhetetlen a zsidó telepek további bővítésének befagyasztása és a Gázai övezet izraeli blokádjának feloldása.

fotó: AP

fotó: AP

A megállapodásnak mindkét oldalon komoly ellenfelei vannak. A Hamasz bejelentette, hogy folytatja merényleteit, a zsidó telepesek viszont bővíteni kívánják településeiket a megszállt területeken. Az erre vonatkozóan vállalt izraeli moratórium szeptember 26-án jár le.

A felek bejelentették, hogy konkrét megállapodás született arról, hogy az izraeli és a palesztin kormányfő szeptember közepén ismét találkozik egymással, és utána kéthetente rendszeres tárgyalásokra ül össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik