A Royal United Services Institute (RUSI) nevű, 1831-ben alapított független védelmi és biztonsági elemző központ szakértői szerint a következő 5-10 évben hozzávetőleg 800 olyan – nem minden esetben terrorizmusért elítélt – rab kerül szabadlábra Nagy-Britanniában, akik éppen a börtönben eltöltött évek alatt radikalizálódtak, és készek “magányos farkasként” terrorcselekmények elkövetésére.
A “Terrorizmus: az új hullám” címet viselő terjedelmes helyzetértékelés szerint ez utóbbi tényező – vagyis a magányos, egyedül “dolgozó” terroristák új nemzedékének várható megjelenése – igencsak megnehezítheti az elhárító szolgálatok számára a készülő terrorcselekmények felderítését.
A jelentés szerzői szerint változóban van az al-Kaida terrorhálózat taktikája: a szervezet, amely korábban “látványos”, nagyszabású és alaposan megszervezett akciókra törekedett, most arra ösztönzi híveit, hogy egyedül kövessenek el kevésbé “kifinomult” módszerekkel végrehajtott támadásokat. Ezek sem lennének feltétlenül kevésbé véresek, mint a korábbi támadások, ha a merénylő zsúfolt, zárt helyszínt vesz célba – áll az elemzésben.
A korábbi észak-írországi tapasztalatok azt mutatják, hogy a börtönökből szabaduló terroristák zöme jó eséllyel ugyanolyan elkötelezett marad az “ügy” mellett, mint elítélése előtt.