Nagyvilág

Afganisztán: stabil, de válságos a sérült katona állapota

Az életveszélyben lévő sérültet eddig homokvihar miatt nem tudták átszállítani egy jobban felszerelt kórházba.

Stabil, de még mindig válságos az állapota annak a katonának, aki magyar idő szerint hétfő hajnalban sérült meg Afganisztánban, miután megtámadták konvojukat. Mivel a homokviharnak vége, az életveszélyes sérültet kedden átszállítják egy távolabbi, jobban felszerelt kórházba – mondta el az MTV Ma Reggel című műsorában Benkő Tibor vezérkari főnök, aki hozzátette: a tálib ellenállók kimondottan ezt a konvojt akarták megtámadni.

Mint ismert, a hétfő hajnali támadásban egy katonanő meghalt, egy másik katona életveszélyen, két társuk pedig súlyosan megsérült. Ők mindannyian egy kocsiban utaztak,egy páncéltörő találta el járművüket. Az életveszélyes sérültet eddig azért nem tudták átszállítani Mazar-i-Serifbe, egy távolabbi, jobban felszerelt kórházba, mert homokvihar tombolt, kedden viszont már át tudják vinni oda.

Benkő Tibor szerint azért támadtak rá a konvojra, mert közelednek a választások, és az ellenállók így akarják megmutatni erejüket és felkészültségüket, megfélemlítve ezzel az ott élőket. A vezérkari főnök szerint kifejezetten ez a csoport volt a cél, erre utal a támadás. Az ellenállók ugyanis az út mellé úgynevezett improvizált robbanószerkezeteket hoztak működésbe, majd rögtön tüzet is nyitottak.

A tűzharcban érintett katonák a kinti parancsnok jelentése szerint jól vannak, de lelkileg megviselték őket a történtek – tette hozzá Benkő Tibor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik