Nagyvilág

2011-től válhatnak önállóvá az iraki belügyi szervek

Erősödnek az iraki biztonsági erők, és a következő év végére felkészülnek az amerikai csapatok teljes kivonására - mondta az amerikai csapatok iraki parancsnoka vasárnap.

Ray Odierno tábornok arra a kérdésre, hogy az iraki katonaság és rendőrség emberei készek lesznek-e a biztonság fenntartására 2011 után, úgy válaszolt: “Ma úgy látom, hogy igen.”

Mint mondta, a rendfenntartó erők létszáma növekszik, az országban állomásozó amerikai erők pedig folyamatosan segítenek nekik a hadműveletek megtervezésében és kivitelezésében. Hozzátette: emellett a politikai és gazdasági stabilitásra is törekednek Irakban, amivel olyan hangulat teremthető az országban, ami önmagában is hozzájárul a biztonsághoz. “Ezt szeretnék, egy demokratikus országban szeretnének élni. Egyedül szeretnének lenni. Szeretnének továbblépni, és közreműködni a közel-keleti térség stabilitásának megteremtésében” – fogalmazott Odierno, utalva az iraki lakosokra.

Az utolsó harcoló alakulat csütörtökön hagyta el az országot, és ezzel szimbolikusan lezárult az amerikai katonák hét és fél évig tartó iraki jelenléte. A csapatkivonás után egy 50 ezer fős kontingens marad az országban, amelynek tagjai tanácsadói és kiképzési feladatokat látnak majd el. Philip Crowley, az amerikai külügyminisztérium szóvivője “történelmi pillanatnak” nevezte a kivonulást, ám megerősítette, hogy az Egyesült Államok “hosszú távon elkötelezett” az országban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik