Nagyvilág

Kivonult Irakból az utolsó amerikai harcoló dandár

Több mint hét évvel Szaddám Huszein diktatúrájának megdöntése után, csütörtökre virradóra kivonult Irakból az amerikai csapatok utolsó harcoló dandárja - jelentette az NBC amerikai televízió.

A mintegy 5 ezer fős, 4. Stryker (gépesített könnyűlövész) dandár Kuvait felé hagyta el Irakot. Az amerikai erők harci küldetése, az Iraki Szabadság Hadművelet ugyan hivatalosan csak augusztus 31-én ér véget, de Irakban most már csak az az 50 ezer amerikai katona állomásozik, akinek feladata tanácsadásra és az iraki erők kiképzésére korlátozódik.

Barack Obama elnök hivatalba lépésekor, 2009. januárjában még 140 ezer volt a közép-keleti országba vezényelt amerikai erők létszáma. A Pentagon szerdai közlése szerint az iraki invázió kezdete, vagyis 2003 márciusa óta az amerikai csapatok 4419 katonája vesztette életét.

Obama még elnökjelöltként megígérte az iraki háború felelősségteljes befejezését. Államfőként többször is megerősítette ígéretét, hogy 2012. január 1-ig az utolsó amerikai katona is elhagyja Irakot.

Noha a iszlám felekezetek közötti erőszak jelentősen alábbhagyott a belháború 2006-2007-ben történt tetőzése óta, az iraki belpolitikai helyzet továbbra sem stabil. Az országban 2010 márciusában parlamenti választásokat tartottak, de az országnak azóta sincs kormánya, mert az ország politikai vezetői képtelenek kiegyezni egymással. Megfigyelők az erőszak újabb fellángolásától tartank.

Az iraki háború tovább tartott, mint az amerikai polgárháború és hosszabb volt, mint az Egyesült Államoknak az I. és a II. világháborúban való részvétele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik