Nagyvilág

Franciaország megkezdte a romák kitoloncolását

Páran már a délelőtt folyamán elhagyták az országot egy menetrend szerinti bukaresti járattal.

Franciaország megkezdte a romák kitoloncolását – erősítette meg Eric Besson francia bevándorlási miniszter szóvivője. Az illegálisan Franciaországban tartózkodó romák közül első körben 93 személyt utasítanak ki az országból: a repülőjárat pontos célállomását nem erősítették meg hivatali források, ám a romák csoportjának vezetője azt mondta, hogy a járat Bukarestbe tart.

Páran már a délelőtt folyamán elhagyták az országot egy menetrend szerinti romániai járattal. A román külügyminisztérium jelentése szerint 14 személy érkezett meg a korábbi géppel. A deportálás részét képezi a francia kormány illegális bevándorlás elleni politikai törekvéseinek: az elmúlt három hétben 51 cigánytelepet számoltak fel végleg a hatóságok. Augusztus végéig összesen 700 főt utasítanak ki az országból.

Franciaország új bevándorláspolitikai elképzelése nemzetközi kritikák kereszttüzébe került.

A felnőtteknek 300, a gyermekeknek pedig 100 eurót biztosítanak fejenként a Romániába vagy Bulgáriába való hazatérés finanszírozásának céljából.

Közel 15 ezer roma származású bevándorló érkezik Kelet-Közép-Európából Franciaországba, nagy részük Romániából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik