A kitoloncolás Nicolas Sarkozy francia elnök által elrendelt biztonsági intézkedés következménye. Az AFP hírügynökség értesülése szerint még a mai nap folyamán 93 roma utazik vissza Franciaországból Romániába repülőgépen.
A bolgároknak nem tetszik
Élesen bírálta csütörtökön a Trud című független bolgár lap, hogy a francia hatóságok megkezdik a felszámolt illegális romatelepek bolgár és román lakóinak hazaküldését az országból.
“Franciaország fogja magát, és visszaküldi nekünk a romákat. Nagy köszönet (merci) érte! Mi engedelmesen visszavesszük őket, hiszen mi mást is tehetnénk?! Most azonban egy kicsit össze vagyunk zavarodva: akkor a romák európaiak vagy nem teljesen? Vagy csak ritkán és nem mindenütt. Vagy európaiabbak, ha a gettóban maradnak. (…)” – veti fel a kérdést a Trud jegyzetírója.
“Ha pedig Európába költöznek – folytatja -, akkor azonnal a társadalom bűnözői hajlammal rendelkező elemeivé válnak, akik kéregetnek, szemetelnek és szabotálják a nyugati demokráciát. De akkor hol van a szabad költözési jog? Valakinek kijár, míg a romáknak nem. (…) Amennyiben az európaiság egy kettős mércét jelent, akkor azért többszörösen is Merci” – írja végül a független bolgár újság.