Nagyvilág

Slota: provokáció Sólyom látogatása

Sólyom László nemrég leköszönt magyar köztársasági elnök vasárnap Révkomáromban részt vesz a tavaly augusztusban felavatott Szent István szobor megkoszorúzásán. A szlovák kormány nem reagált a látogatásra, Slota viszont kiakadt.

“A hivatalos megerősítésre a napokban kerül sor, a résztvevők névsora még nem végleges” – mondta a lapnak Hortai Éva, Révkomárom alpolgármestere, a vasárnapi ünnepség társszervezője, a Palatinus Társaság tagja.

A tervek szerint Sólyom László, akárcsak tavaly, most is gyalog menne át a Dunán átívelő Erzsébet hídon, ott várnák a város elöljárói. Nem hivatalos értesülések szerint a rendezvényre meghívták Daniel Krajcer szlovák kulturális minisztert is. Ezt a kulturális minisztérium sajtóosztálya egyelőre nem erősítette meg.

“Visszajövök” – üzente egy éve Sólyom László, amikor Robert Fico akkori szlovák kormányfő utasítására nem engedték be Szlovákiába, mivel Fico szerint Sólyom nem tartotta tiszteletben Szlovákia területi integritását.

Sólyom tavalyi útja (fotó: MTI) - KÉPGALÉRIA!

Sólyom előző útja (fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA!

Az ügyből Szlovákia és Magyarország viszonyának legnagyobb diplomáciai botránya lett.

Az MTI értesülései szerint a révkomáromi ünnepség délután öt órakor kezdődik majd, s főszónoka Sólyom László lesz. Este 19 órától pedig az exelnök a Városi Művelődési Központban megtekinti a Bánk bán című operát a Teátrum Színház előadásában.

Bugár Béla, a Híd elnöke és a szlovák parlament elnöke a Bumm hírportálnak azt mondta, jelen lesz az ünnepségen. Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke kedden azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem kapott meghívót a koszorúzásra, de ha kap, akkor ott lesz a rendezvényen.

Slota kirohant Sólyom ellen

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke provokációnak minősítette Sólyom látogatását, és ismét élesen kirohant a magyarok ellen.

“Ez csak a kezdete annak, ami Szlovákiában történni fog. Az rossz lesz a szlovák nemzet és a szlovák állam számára is” – mondta Slota a SITA hírügynökségnek. A szélsőségesen nacionalista politikus problémát lát abban, hogy a szlovák kormányban magyarok is vannak. “A magyarok mindenütt pozíciókba kerülnek, a szlovákokat pedig kutyaként dobálják ki” – állította Slota.

A szlovák kormányoldal Sólyom látogatására nyilvánosan nem reagált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik