Castro az utóbbi időben egyre többször jelenik meg a nyilvánosság előtt, ilyenkor kizárólag külpolitikai témákra koncentrál, érzékeltetve, hogy habár formálisan öccse, Raul az államfő, továbbra is ő határozza meg Kuba külpolitikáját – írja a CNN.
Fidel Castro volt kubai államfő szombaton jelent meg újra a kubai parlamentben, ez volt az első hivatalos programja négy évvel ezelőtti műtétje óta. A törvényhozás rendkívüli ülésén a nukleáris háború kitörésének veszélyeit vitatták meg.
A rangjelzések nélküli, olajzöld katonaingben érkező Fidel Castrót ovációval, éljenzéssel, felállva fogadták a képviselők, amikor a Kubai Kommunista Párt első titkárát – e posztot betegsége ellenére megtartotta magának – felsegítették a pódiumon lévő helyéhez. A 84. születésnapját augusztus 13-án ünneplő Fidel Castro betegsége miatt még 2008-ban átadta az államfői posztot öccsének, a 79 éves Raúl Castrónak.
Fidel Castro a 2006 júliusában elvégzett műtéte után sokáig távol maradt a nyilvánosságtól. Idén július 7-én azonban visszatért a rivaldafénybe, a szombati eseményt is beleszámítva immár tizedszer jelent meg a kubai nyilvánosság előtt.