Nagyvilág

Két napig kínozták a halálraítélt iráni nőt?

Brazília már bejelentette, hogy kész állampolgárságot adni az asszonynak.

Azt állította a megkövezésre ítél iráni nő egyik ügyvédje, hogy két napon át kínozták fogvatartói a 43 éves asszonyt, mielőtt az állami tévé által leadott videóban bevallotta, hogy szerepe volt férje halálában. Houtan Kian azt mondta a Guardian című brit lap csütörtöki számának, hogy addig ütötték-verték, és kínozták védencét az iráni Tabriz börtönben, amíg bele nem egyezett, hogy olyan videó készüljön, amilyet fogvatartói akartak.

A kétgyermekes Szakineh Mohamadi Astianit eredetileg házasságtörésért ítélték megkövezés általi halálra. A nemzetközi felháborodás és tiltakozás hatására azonban a megkövezéses kivégzés végrehajtását felfüggesztették, de az iráni hatóságok azt közölték, hogy valószínűleg felakasztják.

Brazília már bejelentette, hogy kész állampolgárságot adni az asszonynak. A brazil elnök azt mondta korábban, hogy “beszélt ez ügyben barátjával, Ahmadinezsád iráni elnökkel.

A Guardiannek adott interjújában azt mondta Houtan Kian ügyvéd, hogy az asszony 22 éves fia és 17 éves lánya sokkot kapott, amikor a tévében megjelent anyjuk, és azt állította, hogy “bűnrészes apjuk halálában, mert az a férfi, akivel összeállt, felajánlotta neki, hogy öljék meg a férjét”. Houtan Kian a brit lapnak közölte: attól fél, hogy az Irán számára egyre kínosabbá váló ügyet gyorsan le akarják zárni, ezért kivégzik az asszonyt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik