Nagyvilág

Majdnem egymillió embert fenyeget az árvíz Romániában

Romániában 88 ezer házat önthetnek el bármely pillanatban a megáradt folyók.

Majdnem egymillió ember életét veszélyezteti állandó jelleggel az árvíz Romániában – derül ki a román környezetvédelmi víz- és erdőgazdálkodási minisztérium által készített árvízvédelmi stratégiából.

A Krónika című romániai magyar napilap által idézett dokumentum szerint 88 ezer házat önthetnek el bármely pillanatban a megáradt folyók, az állandó árvízveszélyben lévő területek nagyságát pedig egymillió hektárra becsülik a szakemberek. Megfelelő intézkedésekkel 350 ezerre csökkenthető az árvízveszélyben élők száma.

Romániában az idén nyáron is többször voltak áradások. Az első nagy árvízhullám júniusban érkezett, amikor szinte az ország valamennyi megyéjét érintette, 25 ember halálát okozva. Összesen 6112 lakást öntött el az ár és 246-ot tett tönkre, 12.500 személyt kellett kitelepíteni. A megáradt folyók, patakok 33 500 hektár termőföldet, 22 500 hektár legelőt, 5700 hektár erdőt, illetve több mint 200 kilométer utat öntöttek el.

A román kormány várhatóan ezen a héten fejezi be az idei kárfelmérést, hogy segítséget kérhessen az Európai Unió szolidaritási alapjából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik