Nagyvilág

Székelyföld autonómiáját kérik romániai magyar civilek az ENSZ-nél

Székelyföld területi autonómiája mellett az erdélyi magyarság önálló oktatási rendszerének kiépítését sürgetik.

Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazza három romániai magyar civil szervezet az ENSZ emberi jogi főbizottságának küldött egyik jelentésében, amelyet a napokban vitat meg a nemzetközi szervezet illetékes testülete.

Az ENSZ-hez elküldött úgynevezett árnyékjelentés Székelyföld területi autonómiája mellett az erdélyi magyarság önálló oktatási rendszerének kiépítését sürgeti.

A dokumentumot az önálló magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság, a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a székelyföldi Pro Regio Siculorum Egyesület nyújtotta be.

Az ENSZ honlapján elérhető dokumentum kollektív kisebbségi jogok megadását kéri a székelyföldi magyarok számára. A jelentés készítői azt javasolják, hogy Székelyföld kapjon különleges státust, és önálló közigazgatási egységként alkosson egységes gazdasági fejlesztési régiót.

Az ENSZ szakemberei meghallgatják a román kormánynak a kisebbségekre vonatkozó jelentését, valamint a romániai magyarság és a roma közösség helyzete kapcsán előterjesztett árnyékjelentéseket is. A CERD ezt követően saját jelentést készít, amelyben ajánlásokat fogalmaz meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik