Külföld

Életveszélyes lehet a brit traffipaxok leszerelése

admin
admin

2010. 08. 09. 19:31

Emberéletekbe kerülhet a sebességmérő kamerák kikapcsolása a brit rendőrség egyik vezetője szerint.

Mick Giannasi a kormánynak címzett levelében élesen bírálta a traffipaxok egyre nagyobb arányú leszerelését. A The Times című napilap szerint a kormány azért döntött a sebességmérő kamerák leszerelése mellett, mert azok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, működtetésükre pedig egyre kevésbé van fedezet.

Giannasi – aki a közlekedési ügyek legmagasabb rangú képviselője a brit rendőrség soraiban – figyelmeztette a minisztereket: a halálos közúti balesetek számának növekedésére lehet számítani, ha a politikai vezetés kitart tervei mellett.

A májusban felállt konzervatív-liberális kormánykoalíció 38 millió fonttal csökkentette az útbiztonsági költségvetést.
“Ha nem történik valami, száguldozni fognak az utakon, az áldozatok száma pedig nőhet. Ez a biztonságos vezetésre és a gyerekek biztos utazására buzdító programokra is hatással lesz, a szabálysértők ügyét könnyedébben fogják kezelni” – vélekedett a rendőrségi vezető. Emellett – a kieső bírságok miatt – a kincstár is bevételektől esik el. A szigetországban működő mintegy hatezer traffipax “révén” évente 100 millió font (32 milliárd forint)folyt be a kincstárhoz.

Giannasi egyik szintén magas rangú kollegája hangoztatta: a sofőrök szerint a gyorshajtás elfogadható. “Másoktól ugyan nem tűrik el a szabályszegést, de ők maguk gondolkodás nélkül megteszik. És mindaddig így is gondolják, míg meg nem hal valaki. Mondjuk a gyerekük” – fogalmazott élesen a The Daily Telegraph című lapnak Julie Spence.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.