Nagyvilág

Meghosszabbítanák a németek a Stasi-törvényt

A német kormánypártok nyolc évvel meg akarják hosszabbítani annak a törvénynek a hatályát, amelynek értelmében közalkalmazottaknak alá kell vetniük magukat az egykori keletnémet állambiztonsági szervekkel (Stasi) való együttműködést feltáró átvilágításnak.

A törvény hatálya eredetileg 2006-ban járt le, akkor a nagykoalíció öt évvel meghosszabbította azt, vagyis a jövő évtől kezdve már nem lehetne alkalmazni. A jelenlegi keresztény-liberális koalíció pártjai (CDU, CSU és FDP) már kidolgozták a törvénymódosítás szövegét, s azt várhatóan októberben terjesztik a parlament elé – értesült a berlini Der Tagesspiegel.

A Stasi-múlt átvilágítása ügyében illetékes Bundestag-bizottság liberális tagja az újságnak elmondta: az egyes szövetségi minisztériumokban dolgozó néhány alkalmazott múltjával, illetve a Baloldal pártjának brandenburgi tartományi szervezetével kapcsolatban fölmerült Stasi-gyanú azt mutatja, hogy változatlanul szükség van a közszereplők rendszeres átvilágítására.

Reiner Deutschmann szerint a korábbihoz képest bővíteni kell az átvilágítandók körét. Míg a 2006. évi törvénymódosítás nyomán csak olyan személyek múltját lehetett vizsgálni, akik kiemelkedő társadalmi vagy politikai pozíciót töltenek be, a jövőben lehetőség nyílna “befolyásos tisztséget” viselő egyének, de például tiszteletbeli polgármesterek átvilágítására is.

Marco Wanderwitz, a parlamenti bizottság CDU által delegált tagja azzal indokolta a törvény hatályának 2019-ig tervezett kiterjesztését, hogy “a legfiatalabb tettesek még 1989-ben is egészen tudatosan vállalták” az együttműködést a Stasival. Márpedig azt nem lehet megengedni, hogy ilyen egyének azért juthassanak vezető állásokba, mert nincs lehetőség a múltjuk tisztázására. Utóbbit az is indokolja, hogy az egykori tettesek egy része “egyre arcátlanabbul próbálkozik történelemszépítéssel a nyilvánosság előtt” – hangoztatta a kereszténydemokrata képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik