Nagyvilág

Meghalt a szauna-vb döntőse

Meghalt az idei finnországi szauna-világbajnokság férfi mezőnyének orosz döntőse, miután kórházba szállították, de a másik döntőst, egy finn versenyzőt is a mentőknek kellett elvinniük.

A 11. szauna-világbajnokságot szombaton rendezték meg az ország déli részén található Heinolában, Helsinkitől 138 kilométerrel északra. A szervezők szóvivője honlapjukon közölte, hogy a tragikus fejlemények miatt a versenyt felfüggesztették, és a rendőrség vizsgálatot indított. Az orosz döntős, Vlagyimir Ladizsenszkij halálának oka egyelőre nem ismert, de “minden előírást betartottak” – szögezte le a szóvivő. A részvevőknek a verseny előtt orvosi vizsgálaton kell átesniük – tette hozzá.
A szóban forgó finn döntős a tavalyi férfi világbajnok, Timo Kaukonen.

Az STT finn hírügynökségnek szemtanúkra hivatkozó jelentése szerint az esti döntőt hat perc után félbeszakították, és azonnal kinyitották a szauna ajtait, mivel mindkét középkorú versenyző összeesett. Súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Elsősegélyben részesítették és kórházba szállították őket, de az orosz versenyzőn már nem tudtak segíteni.

A versenyen a szaunát 110 Celsius-fokra hevítik, és a kályhát 30 másodpercenként lelocsolják fél liter vízzel. Az a győztes, aki legtovább képes bent maradni a kabinban. Az idei világbajnokságon 130 versenyző vett részt 15 országból.
Mivel korábban már veszélyes hosszúságúra nyúlt a hőkamrában tartózkodás – két évvel ezelőtt a 18 percet is meghaladta -, a szervezők tavaly drasztikusan szigorítottak a feltételeken: a korábbinál jóval kisebb szaunákat építettek, erősebb kályhákat helyeztek üzembe, hogy fokozzák a versenyzők hőérzetét, és ezáltal hamarabb “kiűzzék” őket az izzasztókamrából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik