Nagyvilág

Kivégeznek két kábítószer-kereskedőt

Két kábítószer-forgalmazót, köztük egy külföldi ítéltek végrehajtandó halálbüntetésre, hárman kaptak életfogytig tartó börtönt a hét végén a kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban - tájékoztatott a helyi bíróság.

A 47 éves, kínai származású francia állampolgárt és társát, akiket kábítószer előállításával, szállításával és nagy mennyiségű kereskedelmével vádoltak, a kuangcsoui (Guangzhou) középfokú bíróság talált bűnösnek. Az ellenük lefolytatott eljárásban bebizonyosodott, hogy egy nyolctagú csoport élén tonna számra gyártottak kristály metamfetamint, közismertebb nevén “ice”-t.

A társaság 1999 és 2003 között Kuangtung és Honan (Henan) tartományban állította elő, és gyakorta értékesítette a kábítószert. A csoport két másik tagját ugyancsak halára ítélték, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. Hárman kaptak életfogytig tartó börtönbüntetést, s egy embert ítéltek 20 év börtönre.

A kábítószer-csempészés, gyártás, forgalmazás súlyos bűncselekménynek számít Kínában, és azok, akik több mint 50 gramm metamfetamin, vagy heroin csempészésben, értékesítésben, szállításban, illetve előállításában részt vesznek, halállal büntethetők. A kínai igazságszolgáltatás e területen hangsúlyozottan nem tesz különbséget a kínai, illetve a külföldi állampolgárok között.

Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, amikor tavaly kivégezték a brit állampolgárságú Akmal Shaikot, akit még 2008-ban ítéltek halálra, miután nagy mennyiségű kábítószert próbált az országba csempészni. Ugyancsak 2009-ben összesen 195 filippínó kábítószercsempészt vettek őrizetbe, közülük már többeket ítéltek a legsúlyosabb büntetésre. Az idén – hasonló bűncselekmények elkövetése miatt – sajtójelentések szerint már végrehajtották a halálos ítéletet négy japán férfin és egy dél-afrikai nőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik