Nagyvilág

Nemzetközi segélyt kér az ENSZ Pakisztánnak

Sürgős, 120 millió dolláros nemzetközi segélyt kérnek az ENSZ szakosított szervezetei Pakisztán számára, ahol péntekre megsokszorozódott az áradások kárvallottjainak a száma.

Az ENSZ genfi központjában rendelkezésére álló, de azóta a helyszíni jelentésekkel felülírt adatok szerint az érintettek között 1,4 millió gyerek van. Elsősorban ivóvízre, gyógyszerre és élelemre van szükség – mondta genfi sajtótájékoztatóján az UNICEF, az ENSZ gyermekalapja szóvivője. Az UNICEF 47,3 millió, a Világélelmezési program 63 millió, a Menekültügyi Főbiztosság 20 millió dollárt kért.

A pakisztáni országos katasztrófakezelő hatóság az ENSZ 4,2 milliós adatát korrigálva péntek délután már azt közölte, hogy kisebb-nagyobb mértékben 12 millió embert érint az árvízi helyzet, és az áldozatok számának további növekedésétől tartanak, mert az árvíz déli irányba, a még érintetlen területek felé vonul.

A legfrissebb közlés 650 ezer lakóház megsemmisüléséről szól. Nagy károk keletkeztek a növénytermesztésben és állattenyésztésben is, amely a lakosság igen jelentős részének a megélhetési forrása.

Az áradásos terület nagysága elérte a 132 ezer négyzetkilométert – mondta a hatóság vezetője.
Az északnyugati országrészben a rossz időjárás miatt nem tudnak felszállni a helikopterek, amelyek sok helyen az elárasztott falvak egyedüli megközelítési lehetőségét biztosítják. Az elsodort hidak újjáépítésén, menekülttáborok építésén és ellátásán 30 ezer katona dolgozik. A hatóságokat mégis bírálják az elégtelen teljesítmény miatt, és külön szemrehányással illetik Aszif Ali Zardari elnököt, aki a katasztrófa közepén külföldi utazásra ment.

A mentésben és a menekültek ellátásában olyan iszlamista emberbaráti szervezetek is részt vesznek, mint a Falah-e-Inszaniat alapítvány, melyről azt feltételezik, hogy kapcsolatban áll az indiai Mumbaiban 2008-ban súlyos terrortámadást elkövető Laskar-e-Taiba szervezettel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik