Külföld

Félmillió embert kell kitelepíteni

admin
admin

2010. 08. 05. 20:01

A pakisztáni hatóságok bejelentették csütörtökön, hogy megkezdték 500 ezer ember kitelepítését a déli országrészből, ahol a hét végén várhatóan újabb csapadék-utánpótlást kapnak az áradó folyók.

– A célunk az, hogy 500 ezer embert mentsünk ki a 11 legveszélyeztetettebb körzetből – közölte Szind tartomány öntözésügyi minisztere, aki szerint a térségben sok várost és falut fenyeget az emelkedő víz. A pakisztáni hadsereg tájékoztatása szerint 25 ezer embert már kimenekítettek Szind déli részéből, míg a helyi kormány 150 ezer fő evakuálásáról adott hírt.

A tartományi hatóságok figyelmeztettek, hogy a hét végén ismét heves esőzés várható az Indus folyó partját övező mezőgazdasági vidéken.

Az amerikai nagykövetség bejelentette, hogy csütörtöktől az amerikai hadsereg helikopterei is részt vesznek a rászorulók ellátásában. Egy szóvivő elmondta, hogy négy Chinook és két Blackhawk helikopterrel 18 bevetésben 660 adag élelmet szállítottak a károsultaknak az ország északi részében, és elszállítottak több mint nyolcszáz embert. Az amerikai katonai helikopterek a pakisztáni hadsereg képviselőinek jelenlétében tevékenykednek – tette hozzá.

Az ENSZ becslése szerint mintegy 1600 ember vesztette eddig életét az áradásokban csak az északnyugati országrészben. A károsultak négymilióan vannak. A nagy esőket hozó monszunidőszak általában augusztus végéig tart.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.