Nagyvilág

Tálib magatartási kódex: halál a köztisztviselőkre!

Új viselkedési kódexet adott ki a tálib vezetés, amelyben az afganisztáni polgári lakosság védelmére utasítja harcosait - feltéve, hogy a civilek nem az afgán kormány vagy a NATO oldalán állnak.

Ez esetben ugyanis halállal bűnhődhetnek “a hitetlenek szolgálatáért”.

A kézikönyv azt követően került elő, hogy megszaporodtak a kabuli kormány ellen fellázadt, vallási fanatikus muzulmán tálibok támadásai a köztisztviselők ellen. Ez veszélybe sodorhatja a NATO azon célkitűzését, hogy az önkormányzatok támogatása révén szorítsák vissza a felkelők befolyását.

A tálib harcosok között közel egy hete osztogatni kezdett kódex előírja, hogy az iszlám normák és erkölcs alapján kell bánni a polgári lakossággal. Azt is leszögezi viszont, hogy a külföldi csapatoknak vagy az afgán kormánynak dolgozó civilek jogos célpontok. “A hitetlenek támogatói és meg lehet ölni őket” – áll a dokumentumban.

Az új kódex azonban megerősíti, ami a mindennapokban is egyre nyilvánvalóbb: a tálibok “ostrom alá vették” az afgán köztisztviselőket. Pokolgépet helyeznek el azon utak mentén, ahol a köztisztviselők közlekednek, fenyegető leveleket küldenek a családjuknak, motorkerékpáron száguldó fegyveresek nyitnak rájuk tüzet az utcán. Az AP rendőrségi jelentéseken alapuló összesítése szerint a felkelők idén havonta átlagosan három köztisztviselőt támadtak vagy öltek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik