Nagyvilág

Netanjahu a Hamászt tette felelőssé az Izrael elleni rakétatámadásokért

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Hamász radikális palesztin szervezetet tette felelőssé azért, hogy a Gázai övezetből indított rakétatámadás ért két izraeli várost az elmúlt napokban.

Az izraeli miniszterelnök vasárnap kormánya szokásos heti ülése előtt nyilatkozva leszögezte, hogy a zsidó állam minden rendelkezésére álló eszközt bevet polgárai védelmében.

Előbb Szderót. majd Askelón városába csapódott be egy-egy rakéta, egyik sem tett emberéletben kárt, de anyagi károkat okozott. A támadások elkövetését egyetlen szervezet sem vállalta magára.

Izrael megtorlásul a hét végén kétszer is légicsapást mért különböző gázai területekre. Harci gépei rakétákat lőttek ki a Hamász biztonsági erőinek egyik épületére, egy kiképzőtáborára, majd az övezet és Egyiptom határán létesített csempészalagutakat is célba vették.

Az izraeli csapásmérésekben egy palesztin férfi, a Hamász tagja meghalt, másik tizenegy ember pedig megsebesült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik