Nagyvilág

Pokolgép robbant egy buszmegállóban

Pokolgépes merényletet követtek el vasárnap a thaiföldi főváros központjában.

A pokolgép a megállóban lévő kukában volt elrejtve. Egy rendőr tábornok azt mondta, nem akar olyan találgatásba bocsátkozni, miszerint a robbantásnak esetleg köze van az év első felében történt tömegtüntetésekhez és belpolitikai zavargásokhoz.

A szóban forgó buszmegálló is egy olyan belvárosi kerületben van, amelynek életét a tüntetők több héten át megbénították, mert a területet megszállva tartottak. A demonstrálók annak idején azt követelték, hogy Abhiszit Veddzsadzsiva kormányfő oszlassa fel a parlamentet, és írjon ki előrehozott parlamenti választásokat. Az összesen legalább 89 ember halálát okozó zavargásoknak a hadsereg vetett véget május 19-én.

Bangkokban vasárnap időközi választást tartottak egy parlamenti helyért, s itt a kormányerők jelöltje versengett a korábbi tömegtüntetéseket rendező vörös inges mozgalom egyik vezetőjével, akit a zavargások szításáért, terrorista tevékenység gyanújával bebörtönöztek. A jelölt a börtönből irányította választási kampányát.

Ez volt az első halálos robbantásos merénylet Bangkokban az április-májusi zavargások óta. A pokolgép nem sokkal azután robbant fel, hogy bezárták a szavazóhelyiségeket. A választás a kormánypárti jelölt csekély arányú győzelmét hozta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik