Nagyvilág

Izrael az ENSZ-t bírálja

A Zsidó Állam kifogásolja, hogy ENSZ szakértők vizsgálják a gázai segélykonvoj elleni támadást.

Izrael vasárnap bírálta, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa három szakértőt bízott meg azzal a feladattal, hogy vizsgálja ki a Gázába tartó segélyflottilla ellen május 31-én végrehajtott izraeli katonai műveletet. Egy neve elhallgatását kérő izraeli magas rangú illetékes elmondta: a zsidó állam kormánya elhamarkodottnak tartja a világszervezet testületének döntését, mert a június közepén felállított izraeli vizsgálóbizottság még nem fejezte be munkáját. A nyilatkozó úgy vélte: ennek a szakértői bizottságnak nem az a célja, hogy kiderítse az igazságot, hanem az, hogy igyekezzék kedvében járni azoknak a nem demokratikus országoknak, amelyek ellenőrzik az eleve Izrael-ellenes tanács tevékenységét.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pénteken bízta meg a három szakértőt, a Trinidad és Tobago-i Karl Hudson-Phillipst, a brit Desmond de Silvát és a malajziai Mary Shanthi Dairiamot, hogy vegyen részt abban a nemzetközi és független misszióban, amelynek feladata a támadás hátterének a kivizsgálása. A szakértők kapcsolatba lépnek az összes érdekelt féllel, és vizsgálódásuk eredményét szeptemberben tárják az emberi jogi tanács elé.

A Gázai övezetbe tartó nemzetközi hajórajt izraeli kommandósok azért tartóztatták fel, mert az nem engedelmeskedett az izraeli hatóságok utasításainak. Az izraeli rajtaütés azonban kilenc ember életét követelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik