Nagyvilág

Az IMF a görögöknek is ad

Görögország rövidesen megkapja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU készenléti hitelkeretének második részletét, ugyanis teljesítette a feltételeket - így vélekedett a hét végén a görög pénzügyminiszter, Jeórjiosz Papakonsztantinu.

Az EU, az IMF és az Európai Központi Bank (EKB) hivatalnokai hétfőn kezdik Athénban a keretegyezmény szerint esedékes, első felülvizsgálatot, ellenőrizendő, hogy Görögország betartja-e a 110 milliárd eurós program feltételeit. A hároméves keret májusi megnyitásakor Görögország azonnal fölvehetett 20 milliárd eurót, most pedig 9 milliárd eurót utalnak majd az országnak, ha a felülvizsgálat sikerrel zárul.

“A június végéig egyezményesen előírt intézkedéseket megtettük, és azóta is már továbbléptünk a nyugdíjreformtörvény elfogadásával” – idézte a görög pénzügyminisztert a londoni Financial Times.

Az EU, az IMF és az EKB szakemberei már június végén jó osztályzatokat adtak előzetesen, mondván, hogy minden jel szerint a programnak megfelelően csökkentik a közkiadásokat, növelik az állami bevételeket és készítik a szerkezeti reformokat Görögországban, de figyelmeztettek, hogy rövid távon kockázatokat rejt a kórházfinanszírozás és a társadalombiztosítási egyenleg rosszabbodása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik