Nagyvilág

Eltűntek Afganisztánban

Az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők vasárnap is folytatták a kutatást a Kabul közelében két napja eltűnt amerikai katonák után - közölte a NATO egyik szóvivője.

A neve elhallgatását kérő szóvivő elmondta, hogy továbbra is eltűntként tartják nyilván a két amerikai katonát, s újabb információk híján nem tudni, mi történt velük. “Nem tudjuk megerősíteni, hogy meghaltak, s ezt sem, hogy fogságba estek” – fogalmazott szóvivő utalva azokra a híresztelésekre, miszerint az egyik katona meghalt.

A NATO szombaton jelentette be, hogy a Kabultól délre fekvő Logar tartományban eltűnt az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erő két katonája. Amerikai katonákról van szó, akik járművel pénteken hagyták el körletüket, s azóta nincs hír róluk. Utoljára az afgán főváros közelében egy bazárban látták őket. Járművüket egy olyan helyen találták meg, ahol a katonáknak semmi keresnivalójuk nem volt.

Az afgán kormány és a külföldi haderő ellen harcoló tálibok szombaton bejelentették, hogy elfogtak két amerikai katonát, és Logar tartományban tartják fogva őket. Egy tálib szóvivő a Reutersnek azt mondta, hogy három külföldi katonát fogtak el, de az egyik meghalt. Zabiullah Mudzsahid, a tálibok egyik másik, ismert szóvivője az AFP-nek viszont azt állította, hogy semmit nem tud eltűnt amerikai katonákról. A Reuters logari tudósítója hallott egy helyi rádióadást, amelyben 20 ezer dollárt ajánlottak fel annak, aki a két katona szabadulását elősegítő információval szolgál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik