Külföld

Castro megjelent

admin
admin

2010. 07. 25. 10:04

Immár hagyományos, olajzöld katonaingében vállalkozott újabb nyilvános szereplésre szombaton Fidel Castro: a volt kubai elnök a Moncada laktanya elleni kudarccal végződött ostrom, a kubai forradalom kezdete alkalmából tartott megemlékezésen vett részt.

Fidel Castro betegsége miatt négy évig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, júliusban viszont már többször vett részt különböző programokon. A volt kubai első számú vezető – aki augusztusban tölti be 84-ik életévét – Cubadebate hivatalos kubai honlap és az állami televízió képes beszámolói szerint 2006 óta először viselt ismét nyilvánosan – sötét nadrág mellett – olajzöld katonainget, mindenfajta rangjelzés és vállpántok nélkül.

A volt kubai államfő Havanna tartományban, Artemisa településen az itt született forradalmárok emlékének adózott az évfordulós megemlékezésen. Meglátogatta az elesettek mauzóleumát, s elbeszélgetett az őt üdvözlő helyiekkel.

Fidel Castro 2006-ban betegedett meg, és azóta távol maradt a közélettől. Július 7-én azonban visszatért a nyilvánosság elé: először a nemzeti tudományos kutatóközpontban (CNIC) jelent meg, majd pár nappal később az állami televízióban vállalt szereplést, és a kubai világgazdasági kutatóközpontba is ellátogatott, illetve egy hete nagykövetekkel is találkozott a külügyminisztériumban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.