Nagyvilág

Izrael kész fellépni a Hezbollah ellen

Izrael szükség esetén kész fellépni a Hezbollah libanoni síita szervezet ellen, akár lakott területeken is - jelentette ki Gabi Askenázi izraeli vezérkari főnök.

A vezérkari főnök hozzáfűzte: a Hezbollah a dél-libanoni falvakban erőt gyűjt, és az ENSZ libanoni békefenntartó kontingensének (UNIFIL) katonái nem tudnak ezekben az övezetekben fegyverekre bukkanni.

A Rómából nyilatkozó Askenázi azonban azt is közölte, hogy jelenleg nyugalom van a térségben, de az izraeliek követik a fejleményeket, és felkészültek minden eshetőségre.

Az izraeli katonai hírszerzés nemrég azzal vádolta meg a Hezbollahot, hogy mintegy 40 ezer rakétát halmozott fel dél-libanoni településeken a 2006-os háború óta, s erre bizonyítékul a titkosszolgálat által készített filmek és légi felvételek szolgálnak.

A zsidó állam két katonájának elrablása után indított háborút Libanon ellen. A konfliktusban 1200, többségében civil libanoni, és 160 izraeli – főként katonák – vesztette életét. A harcok során a Hezbollah több mint négyezerszer támadta rakétával Izrael északi részét.

A védelmi minisztérium hétfő esti bejelentése szerint novemberben telepítésre kerülhet az izraeli rakétavédelmi rendszer, a Vaskupola, amelynek segítségével elhárul a Hamász szélsőséges palesztin mozgalom és a Hezbollah rakétái jelentette fenyegetés a zsidó állam feje fölül.

Nézze meg az új izraeli rakétavédelmi rendszert működés közben:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik