Nagyvilág

Becsomagolták Szvatoplukot

Kartonpapírba csomagolták be Szvatopluk szobrát a pozsonyi várban keddre virradóra egy szlovákiai civil csoportosulás tagjai.

Az UM! nevű csoport aktivistái, akik a sokat vitatott szobornak a várból
való eltávolítását tűzték ki célul, a „Hazugság szobra!”, valamint „Ne hamisítsátok
meg a történelmet!” feliratokkal látták el az alkotást – írja a TASR szlovák
hírügynökség.

Az akció az UM! közleménye szerint válasz arra, hogy a közelmúltban felállított
szobor történelmileg és esztétikailag is sok kívánnivalót hagy maga után.
Ugyanakkor az aktivisták úgy vélik, hogy a Szvatopluk pajzsán látható kettős
kereszt formailag nem a hagyományos történelmi jelképet, hanem a fasiszta
Hlinka Gárda kettős keresztjét ábrázolja, s ezért törvénysértő. Ezért további
jogi lépéseket és tiltakozásokat fontolgatnak.

Ladislav Vrtel heraldikai szakértő az Aktuálne.sk hírportálnak kijelentette,
hogy a szobron látható pajzs valóban az egykori Hlinka Gárda jelképe. A
belügyminisztérium címertani bizottságának titkára szerint ezt 1938 óta
használták, és szándékosan a németországi náci párt jelképének – horogkereszt egy
körben – a mintájára készült. Vrtel megjegyezte, hogy a magyar Nyilaskeresztes
Párt jelvénye is hasonlóképpen jött létre.

A szakértő nem kérdőjelezte meg a kettős kereszt elhelyezésének történelmi
jogosságát a szobron, de magát a kettős kereszt ábrázolását hibásnak tartja.
Leszögezte: bízik abban, hogy a szobor alkotója nem szándékosan használta a
Hlinka Gárda jelvényét, csupán sajnálatos módon figyelmen kívül hagyta a
történelmi tényeket.

A Szvatopluk-szobor felállítását Robert Fico miniszterelnökként kezdeményezte
2009-ben. A 270 ezer eurós költséget közadakozásból kívánták előteremteni.
Fico, valamint az államfő és a házelnök ezer-ezer euróval járultak hozzá a
költségekhez. Bár a megadott számlán májusban még csak 123 ezer euró szerepelt,
a bronzszobrot a hónap végén már fel is avatták.

Ján Kulich szobrászművész ingyen készítette el a szobrot, és a szerzői jogokat
a szlovák parlamentnek adományozta. Alkotásának művészi értékét azonban nagyon
sokan megkérdőjelezték, s tiltakoztak egy ilyen mű felállítása ellen. Nagy
vihart kavart az is, hogy Kulich a szocialista rendszerben a 70-es és 80-as
években a pozsonyi képzőművészeti akadémia rossz hírű vezetője volt, aki
politikai okokból gátolta több fiatal művész tehetségének kibontakozását.
Fiatal művészek egy csoportja az ünnepélyes avatáskor a helyszínen tiltakozott
a szobor és alkotója ellen.

A lovas szobron lévő „ószlovákok királya” felirat is heves reakciókat váltott
ki korábban; neves történészek történelmietlennek minősítették. Az „ószlovákok”
vagy „régi szlovákok” kifejezést a Fico-garnitúra kezdte el használni a
Nagy-Morva Birodalom egyes személyiségeire, akiket a szakma morváknak mondott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik