Külföld

Perre mennének a halott diákok szülei

admin
admin

2010. 07. 15. 08:37

Jogi eljárást fontolgatnak a philadelphiai városnéző vízibusz balesetében meghalt két magyar fiatal hozzátartozói - értesült a philly.com hírportál.

A családokat két New York-i ügyvéd – egy magyar származású házaspár – képviseli. Az ügyvédek már többször találkoztak Magyarországon a hozzátartozókkal, és megvitatták egy polgári peres eljárás lehetőségét a Delaware folyón július 7-én történt tragédia felelősei ellen.

A philly.com-nak nyilatkozó egyik ügyvéd, Peter Ronai szerint akár büntetőjogi eljárásra is sor kerülhet.

Az ügyvéd házaspár július elején Magyarországon nyaralt, és egy véletlen egybeesés folytán július 8-án, a baleset másnapján, éppen Mosonmagyaróvárra látogattak. Ekkor kereste meg őket annak a 16 éves gimnazista lánynak az apja, aki életét vesztette a városnéző vízibusz balesetében. A lány családja értesítette a tragédia másik halálos áldozatának hozzátartozóit arról, hogy jogi eljárásra készülnek.

Az fn.hu által megkérdezett ügyvéd szerint nagyobb kártérítésre számíthatnak a hajóbalesetben elhunyt fiatalok hozzátartozói, ha New York-i bíróságon viszik perre az ügyet. Sahin-Tóth Balázs, az Allen & Overy ügyvédi iroda munkatársa szerint több lehetőség is lehet.

„Mindenképpen azt tanácsolnám, hogy ha a hozzátartozók pert indítanának, azt ne Magyarországon, hanem az USA-ban tegyék, mert egyrészt kint történt az eset, másrészt – sikeres per esetén- jóval nagyobb kártérítést tudnak ott kapni, még akkor is, ha az ügyvédi költség kint magasabb.”

Az ügyvéd hozzátette: van, hogy a kinti ügyvéd nem egy fix összeget állapít meg honoráriumként- ami tízezer dollárokban mérhető-, hanem az ügyféllel megállapodnak egy sikerdíjban, ami lehet a kártérítés bizonyos százaléka. Mindez persze akkor, ha sikerül megnyerni a pert a hajóvállalat ellen, melynek több lehetősége is adódhat arra, hogy elhárítsák magukról a felelősséget, de ez szintén az adott állam jogrendszerétől függ.

Még több kép itt

Még több kép itt

A csoport július 2-án érkezett az Egyesült Államokba, ahol egy nyelvi programban vett részt. Scott Widmer, a Marshallton United Methodist Church egyház lelkésze – ez az egyház támogatta a magyar csoport útját – azt mondta: bár a diákok a tervezettnél hamarabb hazautaznak, az eset a magyar és az amerikai fiatalokat örökre összeköti.

A városnéző vízibuszon a 13 magyar diákon és 2 tanáron kívül 4 amerikai diák és velük 3 felnőtt is utazott. A hét végén Philadelphiában és Mosonmagyaróváron is megemlékezést tartottak.

A szövetségi hatóságok megkezdték a baleset körülményeinek kivizsgálását. A CNN hétfői jelentése szerint a motorhiba miatt leállt és lehorgonyzott vízibusz személyzete rádión kapcsolatba akart lépni az uszály tolóhajójával. A vészhívásokat a térségben több vízi jármű is vette, a tolóhajóról azonban nem érkezett válasz.

Felmentették az uszály vezetőjét

Az uszályt vontató hajót vezető első tisztet felmentették hivatalából – közölte a jármű tulajdonosa, a K-Sea Transportation. A vállalat helyi idő szerint szerdán kiadott közleményében az állt, hogy a balesetek kivizsgálása idejére ez a bevett gyakorlat. A cég segítséget nyújt az első tisztnek, hogy ügyvédet fogadjon.

Steve Oravets, az egyik hajózási szakszervezet tisztviselője úgy nyilatkozott a héten a balesettel kapcsolatban, hogy az uszályt vontató hajót vezető első tiszt nem utasította a hajón szolgáló egyetlen fedélzeti matrózt: figyelje a folyót az uszályról, amelyet éppen vontattak.

A szabályok szerint a hajóknak “megfelelő őrséget” kell biztosítaniuk, ám arról nincs rendelkezés, hogy ezt pontosan hogyan kell teljesíteni. A szakszervezeti tisztviselő szerint olyan tiszta időben, amilyen a szóban forgó napon volt, külön őrség nélkül is észre lehetett volna venni a folyón veszteglő vízibuszt, sőt olyan esetekben, amikor csak egy fedélzeti matróz teljesít szolgálatot, akkor biztonságosabb, ha ő is a vontató hajón marad.

A vízibusz kapitánya azt mondta a nyomozóknak, hogy akkor vették észre a feléjük közeledő uszályt, amikor az nagyjából 400 yardra (365 méter) volt tőlük. Oravets szerint ilyen távolságról az uszályt vontató hajó vezetőjének is látnia kellett a vízibuszt, de elképzelhető, hogy azt feltételezte, a jármű halad, és nem vette észre, hogy valójában egy helyben vesztegel – írta a philly.com.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.