Nagyvilág

Szigorú megtakarításokra készül a cseh kormány

Az állami kiadások terén szigorú takarékossági intézkedéseket léptetne életbe, néhány szférában csökkentené, illetve befagyasztaná a fizetéseket a cseh kormány.

A cél az, hogy néhány év alatt Csehországnak kiegyensúlyozott költségvetése lehessen. A tervek szerint nem szüntetik meg, de jelentősen átalakítják az egészségügyi illetékek rendszerét, jelentősen lefaragják a szociális támogatásokat, s néhány éven belül az egyetemeken bevezetik a tandíjat. Kiemelt feladat a nyugdíjrendszer megreformálása is.

A koalíció megegyezett abban, hogy keresztülviszi a közvetlen államfőválasztást, és csökkenti a politikusok különféle kedvezményeit. A külpolitikában a kabinet továbbra is az Európai Uniót, a NATO-t és az Egyesült Államokat tekinti Csehország legfőbb partnerének.

A külügyminisztériumot Karel Schwarzenberg (TOP 09), míg a belügyminisztériumot Radek John (Közügyek) fogja irányítani. Mindketten – mint a koalíciós pártok elnökei – egyben kormányfőhelyettesek is. A védelmi miniszter Alexandr Vondra (ODS), s Miroslav Kalousek (TOP 09) a pénzügyminiszter.

Az igazságügyi tárca élére visszakerült Jirí Pospísil (ODS), míg az ipari és kereskedelmi miniszteri bársonyszéket az ODS vezető gazdasági szakértője, Martin Kocourek foglalja el.

A kormány 15 tagjából ötnek van már miniszteri tapasztalata, míg tízen újoncok ebben a munkában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik