Nagyvilág

Hajóbaleset – Már csak a csoda segíthet

Az amerikai parti őrség szerint egyre kevesebb esély van arra, hogy élve találják meg a Delaware-folyóba esett két magyar fiatalt.

Erről a keresést felügyelő Todd Gatlin kapitány tájékoztatta az Associated Press hírügynökséget. A kapitány hozzátette, hogy a búvárok már megtalálták az elsüllyedt hajót, viszont a folyó zavaros vize akadályozza a kutatást.

A hvg.hu értesülései szerint Mosonmagyaróvári diákok ültek a balesetet szenvedett vízibuszon, amelyik csütörtökön összeüközött egy uszályhajóval. Az utasok a baleset következtében a Delaware folyóba zuhantak, két magyar fiatal pedig eltűnt.

A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója csak annyit tudott elmondani az internetes lapnak az esetről, amennyit a konzulátustól és a szülőktől megtudott. Állítása szerint nehéz a kapcsolattartás a gyerekekkel, mert a telefonjaik is a vízbe estek.

Az igazgató megerősítette, hogy az egyik eltűnt fiatal lány a gimnázium tanulója, a fiú pedig korábban az iskola diákja volt. Azt nem árulta el pontosan kikről van szó. A 15 fős csoport többi tagja kisebb sérülésekkel megúszta a balestet – mondta az iskola vezetője.

A diákcsapat túráját egy holland keresztény szervezet az Atlantic Bridge International szervezte, amely évek óta kapcsolatban áll a mosonmagyaróvári iskolával. Július 2-án érkeztek az Egyesült Államokba, eredetileg 23-áig maradtak volna.

Trombitás Zsófia New York-i konzul a helyszínre utazik és folyamatosan kapcsolatban marad a kutatást végző hatóságokkal – írja a hírportál.

Mint arról korábban már hírt adtunk uszályhajó ütközött egy városnézőket, köztük magyarokat szállító kétéltű vízibusznak szerdán az egyesült államokbeli Philadelphiában, 37 embert taszítva a fedélzetről a Delaware folyóba, s a vízbe esett városnézők közül két magyart nem találnak. Az Associated Press hírügynökség szerint egy 16 éves lány, illetve egy 20 éves férfi után kutatnak a vízimentők.

A www.philly.com helyi hírportál beszámolója szerint a baleset után könnyebb sérülésekkel kórházba szállított turisták között is van három magyar gyermek.

Mint a híradásokból kiderült, a keleti parti metropolisban szárazföldi és vízi városnézést kínáló kétéltű jármű egy motorhiba okozta kisebb tűz miatt lerobbant és segítségre várt a Delaware folyón – helyi idő szerint szerdán kora délután -, amikor tíz perccel később beléjük futott egy salakot szállító motoros uszály, felborítva és összeroncsolva a vízibuszt. A jármű később el is süllyedt a Delaware folyó 15 méter mély vízében.

Az egyik amerikai utas szerint alig egy perccel a baleset előtt vették észre a közeledő uszályt, s mindössze 45 másodpercük volt, hogy a kétfős személyzet utasítására magukra kapják és gyerekeikre is feladják a mentőmellényeket.

A baleset után tíz embert kellett kórházba szállítani könnyebb sérülésekkel. Búvárok fogják átkutatni a folyót az eltűnt magyar diákok után, és habár egyre kevesebb az esély, hogy túlélték a balesetet, a csapat továbbra is bizakodó. Szakértői vélemények szerint ha mégsem élték túl, akkor a holttestük várhatóan a baleset helyszínétől egy mérföldre északra, vagy délre fognak felbukkani három napon belül.

A folytatódó keresést Klekot Ágnes, a Külügyminisztérium konzuli főosztályvezetője is megerősítette.

Kiegészítséképpen elmondta: Mosonmagyaróvárról július 2-án érkezett egy 13 diákból és két tanárból álló magyar diákcsoport az Egyesült Államokba, ahol Philadelphia városában vettek részt egy nyelvi programon.

Hárman kerültek kórházba könnyű sérülésekkel, őket azonban még az éjszaka kiengedték.

Ajánlott linkek:

A hajóbaleset képekben (philly.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik