Tisztázták azokat a klímaszakértőket, akiket a globális felmelegedés ember által okozott tézise kapcsán mellébeszéléssel és elhallgatással vádoltak. A Climategate botrányként elhíresült ügyet hat hónapig vizsgáló Muir Russel rámutatott ugyanis, hogy az Észak-Angliai Egyetem tudósainak kutatásbeli szigorúságához és őszinteségéhez nem férhet kétség.
Az ügy akkor pattant ki, amikor tavaly ősszel kiszivárogtatták a klímatudósok e-mailjeit, ezen levelezések pedig a klímaszkeptikusok szerint alátámasztják az ember által okozott globális felmelegedést megkérdőjelező álláspontjukat.
A vizsgálat-mely már a harmadik ebben az ügyben- ugyanakkor rávilágított, hogy a szakemberek az előírtaknak megfelelően jártak el kutatásaik során.
A Russel vezette bizottság azt is megállapította, hogy a meggyanúsított kutatók nem voltak eléggé nyitottak a munkájuk kapcsán, vagyis nem mutatkoztak együttműködőnek a bíráló hangok és ellenvélemények kapcsán.