Nagyvilág

Svájci lap: kétséges Schmitt Pál pártok feletti kurzusa

Schmitt Pál megválasztásáról közölt cikket csütörtöki számában a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap.

A tekintélyes svájci lap szerint Sólyom László alakja ellentétet képez utódáéval, a változatos karrier után elnökké lett Schmittével. Sólyom alkotmánybírósági elnöksége alatt, a rendszerváltoztatás utáni első években törölték el a halálbüntetést Magyarországon, és megerősítették a véleménynyilvánítás szabadságát. “Önfejű” elnökként – írta a lap – gyakran küldött vissza elfogadott törvényeket a parlamentnek, és ezzel aktív jelleget kölcsönzött az elsősorban ceremoniális tisztségnek.

A megválasztott köztársasági elnöknek a parlament előtt mondott beszédéből a lap egyebek között felidézte, hogy pártok felett álló tevékenységet szándékozik kifejteni, vitás esetekben a kiegyensúlyozásra törekedni, s hogy nem akar a kormány ellensúlya lenni.

Hogy Schmitt valóban kitart-e pártok feletti kurzusa mellett, az a Fidesz melletti politikai elkötelezettsége fényében kétséges – jelentette ki a cikkíró. Orbán Viktor hű politikai útitársaként mentorának köszönheti politikai pályájának felemelkedését, amellyel rövid idő alatt a második helyre került a párthierarchiában, s ugyanolyan flottul bekerült az Európai Parlamentbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik