Nagyvilág

Magyar elnöke lett a román közszolgálati rádiónak

Magyar nemzetiségű elnököt választottak a román közszolgálati rádió élére Demeter András személyében.

Demeter Andrást – aki eddig a román művelődési minisztérium államtitkári posztját töltötte be, korábban pedig a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója volt – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelölte erre a tisztségre. Ő az első magyar a román közszolgálati médium élén.

Miután a parlament megválasztotta a közszolgálati rádió és televízió igazgatótanácsát, amely a parlamenti pártok által támogatott tagokból áll, a rádió élén álló grémiumba bekerült Demeter is. Ezután javasoltak a tagok maguk közül egy személyt a testület elnöki posztjára. Így nyerte el Demeter ezt a posztot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik