Külföld

Összecsapások közt zajlott a G20 találkozó

admin
admin

2010. 06. 27. 17:31

A fejlett és a dinamikusan fejlődő országok, azaz a G-20 vezetőinek csúcstalálkozója elleni tüntetésen, szombaton randalírozók csaptak össze Torontóban rendőrökkel.

A szakadó esőben több ezer békésen menetelő tüntető közül feketébe öltözött, maszkos randalírozók törtek ki, felgyújtottak négy rendőrautót, baseballütőkkel beverték egy bank, egy étterem üvegfalát, több üzlet kirakatát, valamint rendőrségi épületek ablakait.

Előzőleg a rohamrendőrök visszaszorították tüntetők egy csoportját, akik megpróbáltak áttörni a G20 csúcstalálkozójának helyszíne körül emelt kordonon.

A gázálarcot viselő rendőröknek végül sikerült feloszlatniuk a dühöngő tömeget. A rendőrség vasárnap délelőtti közlése szerint, ezután 480 embert vettek őrizetbe. William Blair rendőrkapitány cáfolta, hogy a rendfenntartó erők gumilövedékeket vetettek volna be. A rendőrfőnök szerint Toronto közterein soha nem látott hevességgel szabadultak el az indulatok, ami fékevesztett rombolásba és vandalizmusba torkollott.

A mentők szóvivője szerint legalább hárman megsebesültek. A hangulat vasárnap délelőtt már nyugodt volt, újabb incidensekről nem érkezett jelentés.

A szombati tüntetés szervezői 10 ezer résztvevőre számítottak, de csak mintegy 5000-en jelentek meg. A tüntetők a csúcstalálkozó költségeit kifogásolták, a szegények védelmét sürgették, és azt követelték, hogy a Húszak adjanak elsőbbséget a munkahelyteremtésnek. A szervezők vasárnap elítélő nyilatkozatot adtak ki a vandalizmusról, de fenntartották maguknak a jogot a békés tüntetésre.

Kanada minden részéből vezényeltek Torontóba rendfenntartókat, becslések szerint 19 ezer ember vigyázott a közrendre. A csúcstalálkozó biztonsági költségeit több mint 900 millió dollárra becsülik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.