Nagyvilág

Bugár: utolsó esély a szlovák pártoknak

Bugár Béla szerint az új szlovák kormánykoalíció pártjai utolsó esélyt kaptak, hogy bebizonyítsák, képesek másképpen is kezelni a nemzeti kisebbségek kérdését.

“Most egy újabb – állítom, hogy utolsó – esélyt kaptak. Ha most nem mutatjuk meg, hogy a kisebbségi kérdéseket lehet másképpen is kezelni, akkor már soha. Egyszer lehet csalódást okozni, de másodszor már nem” – jelentette ki a Híd elnöke abban az interjúban, amely a Sme című liberális napilapban jelent meg szombaton.

Bugár arra válaszolt, nem tart-e attól, hogy a koalíciós szlovák pártok – elsősorban a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) – a múlthoz hasonlóan ismét csak megtűrik a magyarokat a kormányban, de a kisebbségi kérdésekben nem lesz semmiféle lényeges előrelépésre.

A Sme értesülései szerint az új kormányban a Hídé lesz a mezőgazdasági és a környezetvédelmi tárca, valamint az emberi jogi és a kisebbségvédelmi kormányfő-helyettesi poszt. Ez utóbbi funkció eddig szélesebb jogkörök nélkül volt, a Híd ezt azzal a feltétellel vállalta, hogy a jogköröket jelentősen megerősítik.

“A kollegáknak megmondtam: ha a kormányfő-helyettesi posztot jogkörök nélkül akarják nekünk adni, akkor nem kérünk belőle” – jegyezte meg Bugár. Szerinte a jövőben a jogköröket kiszélesítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik