A médiabeszámolók szerint a terrorcselekményt egy katonai lakótelep közelében hajtották végre. A négy halálos áldozat közül három katona, s több mint tucatnyi sebesültet kellett kórházba szállítani. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan hányan utaztak a buszon, azt azonban tudni lehet, hogy az utasok között hozzátartozók is voltak.
A merényletet feltehetően kurd lázadók követték el egy nappal azután, hogy a török hadsereg bejelentette: nagy erőket, köztük elit alakulatokat vezényelt az Irakkal határos területre a hadsereg és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseinek egyre hevesebbé váló összecsapásai miatt.