Külföld

A Fidesz hálájára számít az MKP

admin
admin

2010. 06. 21. 10:57

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) fennmaradáshoz szükség lesz a Fidesz segítségére - mondta Auxt Ferenc, az MKP rimaszombati járási elnöke, aki szerint a magyar kormánypárt ügyesen besegített a sírásásnál, de most hiába mossák a kezüket, és reméli, hogy nem lesznek hálátlanok.

“…mint vesztes pártra, amely nem került be a parlamentbe, nehéz évek várnak ránk. Az irodahálózat nagy részét fel kell számolni, s hogy fennmaradjunk, szükség lesz a Fidesz segítségére is. Remélem, hogy ennyire nem lesznek hálátlanok” – mondta Auxt Ferenc, az MKP rimaszombati járási elnöke abban az interjúban, amelyet a Felvidék Ma szlovákiai magyar hírportálnak adott a párt országos tanácsának szombati pozsonyi ülése után.

Nagyon nagy hibát követtek el

A Fideszről elmondta “az biztos, hogy ügyesen besegítettek a sírásásnál, s hiába mossák a kezüket, s mondja Németh Zsolt, hogy ők ártatlanok az ügyben. Nagyon nagy hibát követtek el, s legkevésbé sem érdekelte őket, hogy nekünk mi lenne a jobb. Itt az ideje, hogy bizonyítsanak, s reménykedem benne, hogy nem hagynak cserben bennünket.”

“Nagyon komoly, őszinte elemzések hangzottak el az ülésen, s Csáky (Pál) közel félórás értékelése után a kerületek képviselői is elmondták a véleményüket. Csáky teljes mértékben felvállalta a sikertelenséget, s nagyon korrekt, szimpatikus volt a beszámolója. Ezért nem is rúgtak bele, hanem a többiek is önkritikusan fogalmaztak. Mi a Rimaszombati járásban hoztunk egy tisztes vereséget, de ezzel természetesen nem lehetünk elégedettek” – fejtette ki a járási elnök.

Auxt hibának tartja, hogy tavaly szakadás történt az MKP-ban, s a pártból kilépő képviselők Bugár Bélával az élükön Híd néven új pártot alapítottak.

“Azt viszont vallom, hogy nagy hiba volt az egységes magyar pártot szétverni. Személy szerint semmi akadályát nem látom annak, hogy mielőbb felvegyük a kapcsolatot (a Híddal), s így is üzenem, hogy kezet kell adni egymásnak, s amiben csak lehet, együtt kell működni velük” – jelentette ki a politikus.

Új tervekre, új emberekre van szükség

Szerinte “az itteni (szlovákiai) magyarságnak szüksége van egy tiszta magyar pártra, s a Hídról megvan a nem túl pozitív véleményem. S azt se feledjék a polgármesterek, hogy a megyei közgyűlésben továbbra is MKP-s képviselők ülnek, s ha nem is annyira, amennyire jogosan elvárnák, de azért tudjuk őket támogatni. S ne feledjék azt sem, hogy lehetőség van a határokon átnyúló kapcsolatok kiépítésére, s ebben is tudjuk őket támogatni, s ebben a Fidesz is valószínűleg partner lesz..”

Auxt úgy véli, helytelen lenne, ha most az MKP önmagába zárkózna, begubózna, s nem újulna meg. Teljes megújulást szeretne minden szinten. “Egy új időszak kezdődött el, amely új embereket, s új terveket igényel. Bár Csáky nem zárta ki indulását az elnöki posztért, én bízom abban, hogy végre a fiatalok jutnak szóhoz a vezetői posztokon. Berényi Józsefet és Farkas Ivánt emlegetik, mint esélyes elnökjelölteket. Mindkettőjüket nagyon jó szakembernek tartom, akik ki tudják vinni a pártot a jelenlegi válságból” – vélekedett a Rimaszombati járás elnöke.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.