Nagyvilág

Incidens nélküli 600 ezres melegfelvonulás Berlinben

Több mint 600 ezren vettek részt szombaton Berlinben a melegek hagyományos Christopher Street Day parádéján. A homoszexuálisok és a leszbikusok jogaiért kiálló rendezvény incidens nélkül zajlott.

A felvonulást a New York-i Christopher Streeten 1969-ben tartott első ilyen parádé emlékére rendezték meg. Az 1969-es New York-i felvonulás előzményeihez tartozott, hogy a rendőrség a Christopher Streeten rátámadt egy főleg homoszexuálisok által látogatott bárra.

Az akkor történtekről a melegek azóta minden évben számos országban – így Németországban is – megemlékeznek, azonos jogokért és társadalmi egyenjogúságért tüntetve a homoszexuálisok és a leszbikusok számára.

A Berlin központjában rendezett felvonulás békésen zajlott. A rendezvény részeként zenével és tánccal egybekötött színes, karneváli programokra került sor, majd a berlini városháza előtt nagygyűlést rendeztek.

A nagygyűlés fő szónoka a másságát nyíltan vállaló Klaus Wowereit, Berlin szociáldemokrata polgármestere volt, aki a többi között rámutatott: a homoszexuálisok elleni támadások, a velük szemben alkalmazott megkülönböztetések még mindig napirenden vannak. A polgármester szerint az elmúlt évtizedekben ugyan sok mindent sikerült elérni, de még nagyon sok a teendő. Példaként említette a homoszexuális partneri viszony teljes jogazonosságának elismerését és az azonos nemű párok számára az örökbefogadás jogának biztosítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik