Külföld

Ötéveseket oktatnának szexre

admin
admin

2010. 06. 17. 21:28

A gyerekek szexuális oktatását ötéves kortól kellene elkezdeni, hogy megfelelő készségekkel és önbizalommal rendelkezzenek a szexuális intimitás elhalasztásához addig, amíg teljesen készen állnak rá - közölte a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) egy felügyeleti szerve.

A világszerte referenciaként számon tartott szakmai intézmény, a Nemzeti Intézet az Egészségért és a Klinikum Kiválóságáért (NICE) vázlatos formában közzétett irányelvei nem lesznek kötelező érvényűek, ám az ügynökségnél elmondták: elvárják a helyi hatóságoktól, hogy kövessék azt.

A NICE szerint az iskoláknak biztosítaniuk kellene a szexuális, a kapcsolatokról és az alkoholról szóló oktatást már az általános iskola megkezdésétől, ami a brit gyerekek esetében ötéves kort jelent. Hangsúlyozták, hogy a témákat a gyerekek érettségének megfelelően szükséges kezelni, megértve szükségleteiket, és alkalmazkodva a különböző kulturális, családi és hitbeli megközelítésekhez.
A legkisebb gyerekek esetében ez azt jelenti, hogy a barátság fontosságáról tanulnának, és egymás megbecsüléséről. A szakemberek reményei szerint a fiatalok így felelős döntések meghozatalára válnak alkalmassá. A közlemény utalt egy felmérés adatára is, amely szerint a fiatalok 40 százaléka gyengének vagy nagyon gyengének minősítette az iskolai szexuális oktatást. A National Institute for Health and Clinical Excellence (NICE) felelős Nagy-Britanniában az egészségfejlesztés, prevenció és kezelés területén alkalmazott országos ajánlások és útmutatók kidolgozásáért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.