Nagyvilág

Koalíciós tárgyalásokat kezd a négy jobboldali szlovák párt

Hivatalos koalíciós tárgyalásokat kezd kedden este az a négy jobboldali párt, amely a szombati szlovákiai választáson együttesen többséget szerzett a parlamentben.

A Szlovák Kereszténydemokrata Uniós (SDKU), sajtóközleménye szerint a Szabadság és Szolidaritással, (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) és a Híd képviselőivel egyeztetnek, a tárgyalások célja “egy közös kormánykoalíció létrehozása.”

Mikulás Dzurindát, az SDKU elnökét délelőtt fogadta Ivan Gasparovic államfő.

Gasparovic hétfőn Robert Fico jelenlegi kormányfőnek, a választáson győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnökének adott kormányalakítási megbízatást, majd bejelentette, hogy a parlamentbe bejutott többi párt elnökével is meg kívánja vitatni a belpolitikai helyzetet.

Dzurinda elmondta: tájékoztatta az államfőt az SDKU álláspontjáról, miszerint a jobboldali pártok – kihasználva parlamenti többségüket – közösen akarnak kormányt alakítani.

“Elmondtam az elnöknek, hogy Iveta Radicová jelölését a kormányfői tisztségre személyesen is támogatom”.

Robert Ficónak jövő hét szerdáig kell beszámolnia Gasparovicnak arról, hogy sikerrel járt-e kormányalakítási próbálkozása. A négy jobboldali párt egybehangzóan azt állítja, nem kíván tárgyalni a Smer elnökével.

“Ezt közöltem Gasparoviccsal is” – mondta Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke, akit Dzurinda után szintén fogadott a köztársasági elnök. Radicovát érintő újságírói kérdésre Sulík kijelentette: “Úgy gondolom, jó miniszterelnök lesz.”

Megjegyezte, nincs gondja azzal, hogy elsőként Fico kapott kormányalakítási megbízatást. “A Smer megnyerte a választást, joga van az első kísérletre” – vélekedett Sulík.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik