Külföld

Kihullott az MKP a parlamentből

admin
admin

2010. 06. 13. 08:02

A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) a nem hivatalos végeredmény szerint megnyerte a szombati szlovákiai parlamenti választást, de az új parlamentben az ellenzéki pártoknak lesz mérsékelt többségük.

A szlovák statisztikai hivatal szerint a 150 tagú pozsonyi parlamentbe 6 párt került be, köztük két újonc: a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a Híd, amely magyar-szlovák polgári pártként határozza meg magát.

Ugyanakkor két eddigi parlamenti párt megbukott: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS). Egyiküknek sem sikerült átlépni a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.

Robert Fico szlovák kormányfő, a Smer elnöke “abszolút elégedett” pártja 35 százalék körüli parlamenti választási eredményével, és kész elfogadni az államfőtől a kormányalakítási megbízatást. A mostani választási eredmény hat százalékkal jobb, mint 2006-ban.

“Abszolút elégedett vagyok. Álmomban sem számoltam ilyen eredménnyel. Ez feljogosít minket arra, hogy az elnök úr elé álljunk, és hogy elfogadjunk egy kormányalakítási megbízatást a következő négy évre” – jelentette ki Fico a választás végeredményének ismeretében vasárnap reggel. Azt mondta, minden párttal tárgyalni akar, de előnyben részesítené a kétpárti koalíciót. Mindezek ellenére nem zárta ki, hogy a Smer ellenzékbe vonul, ha a mai ellenzéki pártok megegyeznek egy közös kormányban.

Az ellenzéki pártok egyaránt jelezték: nem kívánnak tárgyalni a Smerrel, s még a nap folyamán megkezdik az egyeztetéseket egy jobbközép kormány felállításának lehetőségeiről.
Berényi József, az MKP elnökhelyettese elismerte, hogy a párt nagyon rossz eredményt ért el a választásokon.

“Gratulálunk a Hídnak, nagy felelősség nyugszik a vállukon” – mondta Bugár Béla pártjával kapcsolatban Berényi. A folytatásról azt mondta: az MKP egy csapatként dogozott, s ha úgy alakul, egy csapatként folytatja a parlamenten kívül is.
Kérdésre válaszolva – mennyire járult hozzá a kudarchoz Bugárék kiválása – Berényi elmondta: a tavaly kilépők olyan feltételeket támasztottak, melyeket az MKP nem tudott teljesíteni.

Bugár nem kívánta minősíteni az MKP eredményét, de megjegyezte: örült volna, ha bekerülnek a parlamentbe, de “ez az ő felelőségük”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.