Külföld

Összeomlás után választanak Belgiumban

admin
admin

2010. 06. 13. 08:57

Megkezdődtek az előrehozott parlamenti választások Belgiumban, ahol áprilisban omlott össze a kormánykoalíció, a holland nyelvű flamandok, illetve a franciaajkú vallonok politikai pártjainak ellentétei miatt.

Voltaképpen két választást tartanak, hiszen az északi országrészben, Flandriában csak flamand, a déli Vallóniában pedig csak vallon pártok közül lehet választani. A többségében franciaajkú, de hivatalosan kétnyelvű Brüsszelben akár flamand, akár vallon pártokra leadhatja voksát a szavazópolgár.

A 10,5 millió lakosú országban mintegy 7,7 millió választásra jogosult lakik. A részvételi arány mindig bőven 90 százalék feletti, hiszen Belgiumban – pénzbírság terhe mellett – kötelező a részvétel a választásokon. A szavazó helyiségek reggel nyolc órakor nyitottak, és délután háromkor már be is zárnak.

Belgiumban 1974 óta mindig az ország lakosságának 60 százalékát kitevő flamand népközösség adta a miniszterelnököt.
A közvélemény-kutatási előrejelzések szerint Flandriában most a három évvel ezelőtti választásokat megnyerő kereszténydemokraták visszaesése várható, és minden bizonnyal a Belgium fokozatos kettéválasztását hirdető Új Flamand Szövetség (N-VA) nyeri a választásokat.

Vallóniában valószínűleg a szocialisták kapják majd a legtöbb szavazatot, második helyre a liberálisokat hozták ki az előzetes felmérések.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.